No niin, olen täällä.
Annyi minden van a fejemben, hogy nehéz lenne szelektálni... De most van egy kis időm, mert a srácok alszanak, úgyhogy belevágok a regényembe.
Először is: 12 fok van. Azt hiszem, hogy a két ujjatlan felsőt, amit hoztam, legközelebb a júniusi hazamenetelemkor vehetem fel megint... Felváltva esik, szakad az eső, vagy éppen hét ágra süt a nap (mondjuk van abból itt több is, mivel a kertben erdő van....), szóval ez ember nem nagyon tudja, mi lesz 10 perc múlva.
Tegnap láttam egy rénszarvast. PONT. Ott mászkált a ködös réten, mikor Risto-val vezetni mentem a "faluba" (valószínűleg városnak fogom hívni, de hivatalosan, saját kérésre, Nurmijärvi megmaradt falunak...), erre Risto teljesen bepörgött, hogy Nina (az előző au pair, egy német lány) egy éven keresztül járt-kelt, szándékosan azért, hogy lásson egy poro-t, de nem sikerült elkapnia egyet sem... Erre én ide jövök, és már a második napon látok egyet. Biztos kedvelnek... Ja, egyébként a kocsi egy VW Bora, diesel, és meglepően jó vezetni... viszont az utak... olyan szélesek, hogy rendesen néznem kell a táblákat, hogy melyik sáv merre visz... Elmentünk Riku "kids' club"-jába is, mivel hétfőn és kedden én fogom őt hozni-vinni, és fogalmam sincs már, merre mentünk, mert Risto finnül és angolul, keverve mondta a dolgokat, én meg arra figyeltem, hogy hogy megy a kocsi... Úgyhogy most egy gyors ellenőrzés következik a Google Maps-en. Már csak azért is, mert ha vásárolni akarok, vagy könyvtárba menni (ahova Kati felajánlotta, hogy beírat), vagy bárhova máshova, akkor kocsival kell mennem, és elég bonyolult a helyzet... :)
Szintén tegnap voltunk Katival Hyvinkää-ben, ott van egy központ, valami okmányiroda-szerű dolog lehet, mert ott igényeltük a "henkilötunnus"-t ("personal identity code" a wikipedia szerint), ami egy kód, és azt hiszem, hogy személyazonosításra szolgál. A jó ebben az egészben az, hogy ha bármikor visszajövök ide (ha-ha-ha...), akkor megint ez lesz a számom. Elvileg holnap postázzák, és jövő héten intézhetjük az adózást és a rendőrségi bejelentkezést.
A nyelvkurzus... szeptember 7-én kezdődik, a Järvenpään Lukio-ban (gimnázium), november 9-ig tart, de Kati azt mondta, hogy ha vége, akkor mehetek a következő szintre. Egy dologtól tartok csak: hogy a színekkel fogunk kezdeni. Ja, nem az csak a második. Ez első a Hei! Moi! Hyvää päivää! és társai, amit már különböző helyeken többször is megtanultam, és már a könyökömön jön ki. No mindegy, legalább finn a tanárom :) A könyv pedig, amiből tanulni fogunk nem a Marjukka Kenttälä-féle Kieli käyttöön, hanem a Hyvin menee! 1. lesz. Még egy probléma... nekem arra lenne szükségem, hogy olyan dolgokat tanuljunk, amivel irányítani tudom a gyerekeket. Mit számít, hogy tudom a hét összes napját, ha nem tudok megálljt parancsolni a gyereknek, amikor kikeni a banánt a falra...?
Szófogadás... Na igen, a gyerekek azért próbálkoznak. Ma reggel, miközben pakoltam el az edényeket a mosogatógépből, Riku felvette a gumicsizmáját és kiosont a hátsó ajtón, egy szál hosszúujjúban (12 fok!... és már eleve köhögött...). Nézem, hogy ez meg hova megy... Kimentem utána, röhög, mint egy kis majom (egyébként nagyon aranyos a nevetése... :D), és áll tőlem 10 méterre. Na, Anna, szedd össze az összes finntudásodat, és tereld vissza a házba... Állok mezítláb a kövön, ő röhög, én rámutatok az ajtóra, és mondom: "Tule taloon." (Gyere be a házba.) Röhög. "Riku! Tule taloon." Még mindig röhög. Oké... a varázsszó: "Nyt!" (Most!) Nevet és elkezd csigalassúsággal haladni felém a fal mentén... "Riku... Tule taloon. Nyt. Heti." (Gyere be a házba, most, azonnal!) Lassan odaér mellém, és beslisszol a házba. HUH. Diadal-érzés. Megnyertem az első játszmát... Később, mikor már a délelőtti kinti játék zajlott, többször is megálljt kellett neki parancsolni (egy jó hangos és határozott "Lopeta!" megteszi), de egészen jól viselkedett. Tino egyszer kijött a házból rövidgatyában meg pólóban (hőemelkedése van, folyik az orra és köhög... ezért nem volt oviban...), őt is sikerült visszatessékelni... Egészen meg vagyok elégedve magammal is, a gyerekekkel is. MA. MÉG. Majd meglátjuk, holnap mi lesz, ha Kati is elmegy dolgozni...
A hétvégém teljesen szabad, úgyhogy tudok találkozni Lussuval, Joséval és Miinuval is, amit már NAGYON várok... Az is lehet, hogy Mäntsälä-ben alszunk, Kati azt mondta, oda megyek, ahova akarok... :)
Ennyit mára... a lényeg az, hogy nagyon be lehet tojni az elején, és ha nem ilyen lenne a fogadó családom, amilyen, biztos nem érezném ilyen jól magam...
Ja, és még valami: egy pár kép a házról, belülről :) (A szauna cottage még nincs kész, úgyhogy még 3 hétig a vendégszobában lakom.)
