Nyelvkurzus, Nuuskamuikkunen és "EN TUU" (Part 2)

Mivel még ez előző post címét nem magyaráztam meg, így most azzal kezdek... A kyklooppi [küklóppi] szó magyarul (tádá!): "küklopsz"-ot jelent, és a finn nyelv segítségével seperc alatt csúnyává és rrrrrrude-dá, lehet varázsolni: "vitun kyklooppi".

Hanga... nem finn, fogalmam sincs, mit jelent, de mivel az ürge, aki Porvoo-ban (még nyáron) egyfolytában ezt szajkózta, azt hiszem, dél-afrikai volt... Nos, nagy az esély rá, hogy afrikaans nyelven van, és valami olyasmit jelent, hogy "you know"/"érted". Ja, és ez természetesen nem tartozott szorosan a tárgyhoz.

Ha már ilyen jól elmagyaráztam, hogy miről kellett volna szólnia az előző postomnak, azt hiszem ideje lenne belevágni ebbe.

Ez a hét volt az első normális hetem, hiszen a gyerekek múlt héten betegek voltak, így semmi sem ment órarend szerint. Most viszont minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva (az a könyv tényleg létezik, még ha nem is könyv, csak egy kis füzet, "Verdák" témájú borítóval - ez persze megnehezíti a dolgomat, mert Riku akárhányszor meglátja, azt mondja, hogy az az övé...). Illetve... az időpontok nagyjából stimmeltek. A gyerekek viselkedése nagyon változó, függ attól, hogy mennyit alszanak, mennyit vannak kint, hány órát játszanak, együtt vannak-e vagy külön... Rikuval a legkönnyebb (hah, ezt a mai nap kicsit cáfolja, mert [és itt jön a cím egyik részének magyarázata] ma, amikor ki kellett volna mennünk a kertbe, egyszerűen az istennek sem akart megmozdulni. "EN TUU! EN TUU!" (Nem jövök. Nem jövök.), egyfolytában ez ment. Kértem őt, vicceltem az anorákjával, játszottam a kesztyűivel, de ezzel csak azt értem el, hogy felpattant, és cipő nélkül, kabát nélkül kirohant, és tovább hajtogatta: "En tuu. En tuu..." Gondoltam, oké, akkor kimenetel törölve. Akkor gyere be a házba. "En tuu..." Fantasztikus! Odamentem, megfogtam a kezét, és a "márpedig most bemegyünk" nézéssel behúztam a lakásba. Büntiszoba, tíz perc. Letelt, bementem hozzá. Fekszik az ágyon, csak pislog mint egy nyúl, nem szól semmit, amikor kérdezem... "Mit kell ilyenkor mondani...?" Semmi válasz... Simogattam, megcsikiztem, vigyorgott, de egy szó nem jött ki a száján. Hosszú perceken keresztül ültem az ágyon, de semmi eredmény. Jó, akkor még tíz perc. Mire legközelebb visszamentem, már aludt. SZUPER. Két órát kéne kint lennünk, erre ő bealszik tízkor... Mondjuk, ha jól hallottam, nem volt fényes az éjszakája. Hagytam aludni, és csak amikor előkészítettem az ebédet, akkor mentem be hozzá, hogy felébresszem. Simogatom, "Riku! Herää!", nem mozdul, csak szuszog. "Riku!"... A hasára fordítom, nézem a pulcsiját, tök vizes. Hú, de leizzadtál te gyerek. Nézem jobban... Basszus. Bepisilt. Lepisilte a szülei ágyát. ENNÉL JOBB MÁR NEM IS LEHET. Oké. Kelj fel, megyünk fürödni. Le a ruhák, be a zuhany alá, törölközés, felöltözés... Ágynemű le, szivacs, törölgetés, mosogatás, hajszárítóval szárítgatás, úgy lepedő, megágyazás... Kaja a fiúknak, mert közben Tino is megjött, utána indulás aludni... Én bepakoltam a mosogatógépbe, leszedtem a  ruhákat, kiteregettem egy újabb adagot, Rony közben megjött a suliból, elkezdte a házit, úgyhogy abban is kellett segíteni... Nem, nem vagyok fáradt...). Tino kicsit makacs néha, Rony pedig rengeteget beszél hozzám, meg kérdez, sokszor igen/nem válaszokat igényló kérdéseket, ami elég veszélyes, ha az ember nem érti, hogy miről van szó... Összességében mindhárman kezelhetőek, érezni, hogy nevelve vannak, csak hozzá kell szoknom, hogy kivel, hogyan kell bánni. Meg persze, nekik is meg kell szokniuk engem... :)
Ja, szegény Nuuskamuikkunen-t majdnem kihagytam... azt hiszem, ő lesz a következő levegőn száradó gyurma-áldozatom... :P

Egyéb fejlemények...

• Beiratkoztam a nurmijärvi könyvtárba, ami azt jelenti, hogy 2 másik könyvtárból is kölcsönözhetek könyveket... YAY! Már láttam is egy Budapest-guide-ot, és kicsit elfogott a honvágy, kb. 0.1 másodpercre...
• Megvolt az első finnórám... Hát, az már biztos, hogy az ábécéből profi leszek. No meg a "Mikä sinun nimesi on?" [Mi a neved?]/"Minun nimeni on ..." kérdés-válasz kombináció is nagyon szuperül meg már... Minden egyes finnórán/kurzuson, amin eddig voltam, ezzel kezdtünk. De ugyebár, ismétlés a tudás atyja. A csoport nagyon vegyes, korosztályilag, származásilag, és hozzáállásilag is, a tanárnő kedves/aranyos (a neve Hellevi), viszont 99%-ban finnül beszél, ami annak, aki még nem tanult finnt, kisebb problémát jelent/fog jelenteni. Meg nekem is, ha minden nyelvtani dolgot így akar megtanítani :P Ja, és még valami a kurzussal kapcsolatban... Järvenpää-ben van, a Järvenpään Lukio-ban, ahova Lussu, Karo, Mari és a többi finn ismerősöm is járt/jár... És ahol egyszer már voltam is, a magyar diákcsoporttal... Istenem, az a suli... Ezért megéri gimisnek lenni, komolyan. 
• A hétvégém... kicsit hosszabb lesz, mivel már pénteken szabad vagyok. Katiék elutaznak Ähtäribe, és mivel a város kb. 300 km-re van innen, nem nagyon volt kedvem annyit kocsikázni. Meg a programban rokonlátogatás is benne van (Risto apukája nagyon beteg), úgyhogy nem is nagyon akartam lábatlankodni... Még ha Kati szerint természetes, hogy velük tartok, akkor se szívesen mennék... Így legalább lesz időm pihenni, kicsit rendbe szedni magam testileg-lelkileg, nomeg Lussu is átnéz. Mert azért az ijesztő, ha benéz egy szarvas az ablakon...

Kyklooppi, hanga, és a legjobb ország (Part 1)

Már általános iskolában megtanultam, hogy a címnek egyértelműnek, lényegre törőnek, és lehetőleg rövidnek kell lennie. Szívből remélem, hogy (ha már a hossz és a lényegre törés nem stimmel) mire a kedves olvasó a bejegyzés végre ér, legalább az egyes számú kikötés teljesülni fog.

A napokban olvastam egy cikket a Newsweek magazinban, ami szerint Finnország a legjobb ország a világon (Best country overall), ráadásul még a "Legjobb kis ország", a "Legjobb jövedelemmel rendelkező ország", és a "Legjobb oktatással rendelkező ország" címeket is elnyerte. Ezek után hogyan is merném bármiféle kritikával illetni ezt a fantasztikus és szeretnivaló államot...? De sajnos van egy dolog, ami kicsit kiverte nálam a biztosítékot... Ha az ember Nurmijärviből Kotkába akar menni egy hétvégére, az út (csak oda!) 35 €-ba (9900 HUF) kerül, ha az illető teljes árú menetjeggyel utazik. Ja, és ezt persze visszafelé is ki kell ám fizetni, tehát ott tartunk, hogy kb. 20 000 Ft-ot kell költeni csak arra, hogy az ember megy 2 x 150 km-t busszal. Voi vitsi. Azt elismerem, hogy a buszok, az utak és az egész utazás minősége össze sem hasonlítható a magyar változattal, de azért kérem... Csoda, hogy az emberek (igen, még az itteni magas fizetések mellett is) használják a tömegközlekedést. Na jó, nem csoda, hiszem a benzin és az autópályán való közlekedés díja még drágább lenne... Szóval ennyit a fantasztikus finn utazásról és költségeiről. A lényeg az, hogy a hétvégén elmentem Kotkába, a júliusi kalandom óta először. Az a város egyszerűen fantasztikus... A tenger közelsége, az erdő, a szigetek, az utcák és az emberek... Egészen más, mint Helsinki, vagy bármelyik másik város, amiben jártam. Järvenpää és Helsinki után ez a következő lehetséges jövőbeli lakhelyem... :)

Még a múlt hétvégéről sem írtam, pedig az Mäntsälä:ben volt... meg egyébként is, ez egy aupair blog akar lenni...

Az elmúlt hét történései:

• Riku és Tino egész héten itthon voltak, betegen, folyós orral és köhögve... Ennél csak az volt a rosszabb, hogy nem mehettek ki (főleg Tino, mert ő még antibiotikumot is szedett)... Ennek az lett az eredménye, hogy délutánra már mindketten nyűgösek lettek és általában állt a bál... A büntiszoba elkerülhetelenné vált, főleg mikor Tino bemászott az asztal alá az ebéd közepén és onnan szórakoztatta Rikut... A kissrác egyébként jó lenne, de Tino sokszor beleviszi a rosszba.
• Nagyon-nagyon hideg volt, 8-9 fok körül... Csak egy bőrkabátot hoztam, mondjuk ez egyelőre elég, mivel most már jobb az idő (közben a legnagyobb gyerek [aki már tud olvasni, és észrevette, hogy leírtam a nevét, úgyhogy ki kellett törölnöm :P] egyfolytában beszél hozzám... "Mit csinálsz? Mit csináljak? Nézhetem a tévét?" és egyéb mondatok, amiket nem értek... be nem áll a szája. A legviccesebb az egészben az, hogy valóban úgy beszélnek hozzám, mintha érteném. Az egy dolog, hogy értek dolgokat, egyszerűbb mondatokat, de ha valaki nekem ez a "beszélt nyelvet" hadarja, azt kicsit nehezen értem meg. Mert ugye a könyv-nyelv és az "igazi hétköznapi finn" nagyon különbözik egymástól...).
• Minden reggel végiglapozom a Helsingin Sanomat-ot, miközben a srácok a reggeli meséket nézik... eddig már kétszer találtam benne valamiféle magyar vonatkozást - szerencsére pozitív témával kapcsolatban (azt hiszem, az egyik cikk a paprikákról szólt). Viszont csak addig nézem, amíg nem kezdődik az a bizonyos zene... Mert akkor mindent hátrahagyva felpattanok és én is leülök a szőnyegre. Komolyan mondom, ha az ember gyerekek mellett van, egyszerűen újra vágyik arra, hogy mesét nézzen. A legjobb az egészben, hogy szinte mindent meg lehet érteni. Ja, a mese címe "Pikku ja Jätti"... a másik sztár mese "Taskuvaari". Legalább is Tino kedvence az... :P
• A legkedveltebb játék az UNO... Persze állatos formában. Tiikeri, leiona, kirahvi (ez a zsiráf)... ja, meg az apina, ami a majom, és Rikut a ritmikus "U-U-A-A!" ordítására készteti.

 Még rengeteg dologgal el vagyok maradva, sok mindent le szeretnék írni, sok embernek írnom kell, és kéne egy jó határidőnapló... Réka, a tiedet meg hamarosan küldöm. Még a héten :)

Part 2 - HAMAROSAN!

JA ÉS A PÉNTEK SZABAAAAAAAAAAAAAAD! :))))))

Oi maamme, Suomi!

No niin, olen täällä.

Annyi minden van a fejemben, hogy nehéz lenne szelektálni... De most van egy kis időm, mert a srácok alszanak, úgyhogy belevágok a regényembe.

Először is: 12 fok van. Azt hiszem, hogy a két ujjatlan felsőt, amit hoztam, legközelebb a júniusi hazamenetelemkor vehetem fel megint... Felváltva esik, szakad az eső, vagy éppen hét ágra süt a nap (mondjuk van abból itt több is, mivel a kertben erdő van....), szóval ez ember nem nagyon tudja, mi lesz 10 perc múlva.

Tegnap láttam egy rénszarvast. PONT. Ott mászkált a ködös réten, mikor Risto-val vezetni mentem a "faluba" (valószínűleg városnak fogom hívni, de hivatalosan, saját kérésre, Nurmijärvi megmaradt falunak...), erre Risto teljesen bepörgött, hogy Nina (az előző au pair, egy német lány) egy éven keresztül járt-kelt, szándékosan azért, hogy lásson egy poro-t, de nem sikerült elkapnia egyet sem... Erre én ide jövök, és már a második napon látok egyet. Biztos kedvelnek... Ja, egyébként a kocsi egy VW Bora, diesel, és meglepően jó vezetni... viszont az utak... olyan szélesek, hogy rendesen néznem kell a táblákat, hogy melyik sáv merre visz... Elmentünk Riku "kids' club"-jába is, mivel hétfőn és kedden én fogom őt hozni-vinni, és fogalmam sincs már, merre mentünk, mert Risto finnül és angolul, keverve mondta a dolgokat, én meg arra figyeltem, hogy hogy megy a kocsi... Úgyhogy most egy gyors ellenőrzés következik a Google Maps-en. Már csak azért is, mert ha vásárolni akarok, vagy könyvtárba menni (ahova Kati felajánlotta, hogy beírat), vagy bárhova máshova, akkor kocsival kell mennem, és elég bonyolult a helyzet... :)

Szintén tegnap voltunk Katival Hyvinkää-ben, ott van egy központ, valami okmányiroda-szerű dolog lehet, mert ott igényeltük a "henkilötunnus"-t ("personal identity code" a wikipedia szerint), ami egy kód, és azt hiszem, hogy személyazonosításra szolgál. A jó ebben az egészben az, hogy ha bármikor visszajövök ide (ha-ha-ha...), akkor megint ez lesz a számom. Elvileg holnap postázzák, és jövő héten intézhetjük az adózást és a rendőrségi bejelentkezést.

A nyelvkurzus... szeptember 7-én kezdődik, a Järvenpään Lukio-ban (gimnázium), november 9-ig tart, de Kati azt mondta, hogy ha vége, akkor mehetek a következő szintre. Egy dologtól tartok csak: hogy a színekkel fogunk kezdeni. Ja, nem az csak a második. Ez első a Hei! Moi! Hyvää päivää! és társai, amit már különböző helyeken többször is megtanultam, és már a könyökömön jön ki. No mindegy, legalább finn a tanárom :) A könyv pedig, amiből tanulni fogunk nem a Marjukka Kenttälä-féle Kieli käyttöön, hanem a Hyvin menee! 1. lesz. Még egy probléma... nekem arra lenne szükségem, hogy olyan dolgokat tanuljunk, amivel irányítani tudom a gyerekeket. Mit számít, hogy tudom a hét összes napját, ha nem tudok megálljt parancsolni a gyereknek, amikor kikeni a banánt a falra...?

Szófogadás... Na igen, a gyerekek azért próbálkoznak. Ma reggel, miközben pakoltam el az edényeket a mosogatógépből, Riku felvette a gumicsizmáját és kiosont a hátsó ajtón, egy szál hosszúujjúban (12 fok!... és már eleve köhögött...). Nézem, hogy ez meg hova megy... Kimentem utána, röhög, mint egy kis majom (egyébként nagyon aranyos a nevetése... :D), és áll tőlem 10 méterre. Na, Anna, szedd össze az összes finntudásodat, és tereld vissza a házba... Állok mezítláb a kövön, ő röhög, én rámutatok az ajtóra, és mondom: "Tule taloon." (Gyere be a házba.) Röhög. "Riku! Tule taloon." Még mindig röhög. Oké... a varázsszó: "Nyt!" (Most!) Nevet és elkezd csigalassúsággal haladni felém a fal mentén... "Riku... Tule taloon. Nyt. Heti." (Gyere be a házba, most, azonnal!) Lassan odaér mellém, és beslisszol a házba. HUH. Diadal-érzés. Megnyertem az első játszmát... Később, mikor már a délelőtti kinti játék zajlott, többször is megálljt kellett neki parancsolni (egy jó hangos és határozott "Lopeta!" megteszi), de egészen jól viselkedett. Tino egyszer kijött a házból rövidgatyában meg pólóban (hőemelkedése van, folyik az orra és köhög... ezért nem volt oviban...), őt is sikerült visszatessékelni... Egészen meg vagyok elégedve magammal is, a gyerekekkel is. MA. MÉG. Majd meglátjuk, holnap mi lesz, ha Kati is elmegy dolgozni...

A hétvégém teljesen szabad, úgyhogy tudok találkozni Lussuval, Joséval és Miinuval is, amit már NAGYON várok... Az is lehet, hogy Mäntsälä-ben alszunk, Kati azt mondta, oda megyek, ahova akarok... :)

Ennyit mára... a lényeg az, hogy nagyon be lehet tojni az elején, és ha nem ilyen lenne a fogadó családom, amilyen, biztos nem érezném ilyen jól magam...

Ja, és még valami: egy pár kép a házról, belülről :) (A szauna cottage még nincs kész, úgyhogy még 3 hétig a  vendégszobában lakom.)

holnap

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

Első találkozás és egy kis élménybeszámoló (Part 2)

Folyt. köv.

Tehát, várakozás a nappaliban... 

Kocsi hangjai, kézifék behúz, gyerekek kiabálása... "Na, jönnek..." - fut végig az agyamon, és akkor beviharzik a három gyerek. Illetve csak kettő, mert Riku, mikor meglát berohan a fotel mögé és percekig nem bújik elő... Risto (az apuka) bemutatkozik, leülünk a kanapékra/fotelokba és beszélgetünk tovább. Útlevél, szükséges dokumentumok, különórák, iskolabusz, stb. Riku lassan elég bátorrá válik ahhoz, hogy berohanjon a szobájába... 

Kati (azt hiszem 6 körül) tálalta a vacsorát: tejszínes-szószos lazac, zöldségekkel, hagymával és sajttal töltött sült paradicsom, rizs és saláta... Na, hát igen. Vacsi után a ház körbejárása, a leendő lakhelyem bemutatása  (sokkal nagyobb, mint gondoltam... szauna, WC, zuhanyzó, kis "nappali", és a galérián hely az ágyamnak... szinte egy külön kis lakást kaptam) és egy kis eperevés a kis hátsó konyhakertből. Rókák vannak, farkasok nem nagyon, és medvéről is csak hírből hallottak. Uhh... A srácok bringára pattantak és eszeveszett tempóban körbeszáguldották a házat, majd fakardokkal harcoltak, végül ők is beszálltak az eperevésbe. Nem sokkal később visszatértünk a házba, ott is körbe lettem vezetve, kicsit Duplóztunk a fiúkkal, majd desszertként megkínáltak epertortával. Fél kilenc körül elbúcsúztam Katitól és a srácoktól, és térképekkel és turista guide-okkal, nomeg az ajándékba kapott szauna-kendővel megpakolva elindultunk Risto-val Helsinkibe. Előtte még "beugrottunk" Nurmijärvibe, megmutatta a sulit, a helyet ahol általában vásárolnak, a templomot, és a kórházat (azt hiszem, az volt... vagy valamilyen egészségügyi központ). A helyzet az, hogy fogalmam sincs, hogy néz ki Nurmijärvi... Maga a település (nem város!... kérték, hogy had maradjanak meg "falunak") több részből áll, felhőszerűen "elrendezve", úgyhogy tényleg nem tudom, mi az ábra. Szó szerint. Azt hiszem, ideje lenne utánanéznem...
A Helsinkibe tartó úton Risto megmutatta a CD-ket, amiket általában a kocsijában hallgat... Stratovarius, Apulanta, és mások, persze muszáj volt a Mitä kuuluu refrénjét elénekelnem... Igazából lehet, hogy tényleg az Apulantának köszönhetem a szép finn kiejtésemet... (természetesen nem... hanem az Ufolaulunak... :D) Risto legalábbis meg volt rökönyödve :P Nem messze a hotelből kirakott, megköszöntem a fuvart, és aznap este úgy aludtam el, hogy az első küldetésem teljesítve volt...
A 2 hét többi eseménye nem tartozik szorosan a blogom témájához, úgyhogy nem tervezek beszámolót írni róluk... Azt persze elárulhatom, hogy minden nagyon jól sikerült, Kotka fantasztikus (még jó...), a DTM egy élmény, Luciano családtagjai egytől egyig hihetetlenül rendesek voltak, még mindig nem hiszem el, hogy voltam Muse koncerten, és még mindig nem tudom, hány fajta kenyér létezik Finnországban.
23 nap és indulok.

A papírok (útlevél, fordítás, egyéb dokumentumok) intézése még folyamatban... Ja, és az első hazajövetelem időpontja is le lett fixálva: december 22-én jövünk Lussuval, és január 2-án indulunk vissza... (Szerencsére tudtam venni a Malévnál jó áron jegyeket, úgyhogy nem kell Turkuba is elszenvednünk magunkat indulás előtt... Szép kis év vége :P

Első találkozás és egy kis élménybeszámoló (Part 1)

Azt hiszem, ideje, hogy tartsak egy kis beszámolót, mivel már lassan egy hete megjöttem Finnországból...

TE JÓ ÉG.

Nos.

Két hét, 9 város, több, mint 10 új finn ismerős.

Rengeteg új élmény, benyomás, tapasztalat és tanulság. Rájöttem, mennyire nagy fába vágtam a fejszémet, pedig még mindig csak egy "turista" szemével láttam az országot. Még mindig nem éltem ott hónapokig, még mindig nem dolgoztam, nem éltem át a gyötrő honvágy okozta szenvedést, még mindig nem épültem be a "rendszerbe".

Akkor a 14 napomról, röviden...

Július 9., kedd. Indulás Ferihegyről. A repülőtérre menet, az autóban sorra vettem minden dolgot, amit bepakoltam, megpróbáltam nem idegeskedni, a cuccok miatt, amiket esetleg otthon hagytam, és igyekeztem nem rosszul lenni a gyomromban tomboló szorító érzéstől... A reptéren aztán kiderült, hogy az egyetlen dolog, amit elfelejtettem, az a telefontöltőm... Na ja. Később ki lettem nevetve (KIITTI!), de a probléma végül megoldódott, hiszen elég nagy a valószínűsége annak, hogy egy finn családban van legalább egy Nokia töltő...

A reptéren búcsúzkodás, várakozás, sorban állás, majd felszállás a gépre. Ablak melletti hely (az a jó kis fapados járat...), felszállás videózása Bencének (a bátyámnak), majd izgulás egészen az első finn szigetek megpillantásáig. Azután ISZONYATOS izgulás, mert hamarosan ismét azon a földön mászkálhatok, amelyet annyira szeretek...

Turku. Drága Wizzair! El kell, hogy mondjam, hogy tré a turkui terminál :D De azért vicces volt, ilyet még nem láttam :) Felszállás a reptéren várakozó buszra. Lecsekkoltam a városközpontba tartó buszokat mielőtt elindultam, de a buszon még megkérdeztem egy nőt, hogy hol kell leszállnom, és (egy átszállással) eljutottam a turkui vasútállomásra. Jegyvásárlás (na igen, a jó kis finnországi vonatokat igen jól meg is kell fizetni...), és 2 órás út Helsinkibe. Vigyorogtam egész végig.

A helsinki vasútállomástól a Hotel Satakuntatalo-ig elszenvedett út külön élmény volt. 17 kilós bőrönd, X kilós táska, térkép, káosz a fejben, napsütés... De végül megérkeztem, bejelentkeztem, kifizettem a szállást és megkaptam a szobakulcsot... Vigyorgás, még több vigyorgás, és megint csak vigyorgás.

Az első három napom vásárlással, álmélkodással, bolyongással, izgulással és találkozásokkal telt. Találkozás Karival és Raijaval, nomeg a két unokájukkal (haaa, tök aranyosak :D), majd találkozás a Kivistö családdal...

Kati eljött értem kocsival a hotel elé... Mondanom sem kell, marhára izgultam... Miről fogunk beszélgetni? Mit fogok kérdezni? Ott lesznek a gyerekek rögtön? Mit kellene mondanom? Mit gondolnak majd rólam? Aztán beszálltunk az autóba, és Kati rögtön úgy kezelt, mint egy ismerőst... Kérdezett, mesélt, beszélgettünk... Minden nagyon jól ment, és nem volt példa arra a bizonyos "kínos csend"-re... Megérkeztünk a házukhoz (útközben megtudtam, hogy Aleksis Kivi - aki egyébként Nurmijärviben született - a környékről mintázta A hét testvérben megjelenő tájat), körbevezetett, megmutatta a leendő "szállásomat", a kis sauna cottage-t, és a nappaliban beszélgetve vártuk, hogy a gyerekek és az apuka megérkezzenek...

Kezdő lépések

HUH.

Egy jó nagy HUH, mégegyszer.

"P.s.: a következő bejegyzés tartalmából...: családkeresés, kapcsolatfelvétel, fontos információk, hol kezdjem?" Csak hogy el ne felejtsem...

És a magyarázat a nagy HUH-ra. Megkaptam életem egyik legboldogabb e-mailjét. Illetve, azt, ami talán a legboldogabbá tett eddigi életem során. Nem is a tartalma volt boldogító, hanem a tény, hogy KAPTAM. Most, hogy így nézem, ez nem is magyarázat... Najó, úgy látom kénytelen leszek azzal a drága PS-sel kezdeni... :)

• Családkeresés...
  Na igen. Mivel fogalmam sem volt, hogyan vágjak bele ebbe az egész au pair dologba, úgy döntöttem, megkérdezek valakit, akinek már volt/van benne tapasztalata... Egy volt osztálytársam érettségi után ment ki Németországba egy kétgyerekes családhoz, így gondoltam, ő biztosan tud segíteni. Tudott is... Tőle kaptam a tippet, hogy regisztráljak az Aupair World című oldalon, ahol a saját elvárásaid, "követelményeid" alapján ajánlanak neked családokat az adatbázisból. Beállíthatod, hogy milyen nemzetiségű családokat preferálsz, hány gyerekes családnál szeretnél dolgozni, állatok legyenek-e, dohányozhat-e a család, nagyvárosi, kisvárosi vagy vidéki a host... szóval ezek a szűrők csak a számodra kedvező adottságokkal rendelkező családokat mutatják (de persze a többi családot is megnézheted). Érdemes jól megírni a bemutatkozásodat, és őszintén megmondani mindent, nem eltúlozni a dolgokat, mert ha később komolyabbra fordulnak a dolgok, úgyis minden kiderül... Fényképeket is feltölthetsz magadról, hiszen sokat számít az, hogyha az ember látja, kit fog alkalmazni/kiknél fog dolgozni és lakni.

• Kapcsolatfelvétel...
  Ha megtetszik egy család, akkor egyetlen kattintással "pozitív értesítőt", egy sablonüzenetet küldhetsz neki, ami tartalmazza az e-mail címedet. Eztuán a családon a sor, hogy eldöntse, szimpatikus vagy-e nekik, vagy sem, és ez alapján válaszolnak, vagy pozitívan, vagy negatívan. Mivel ezek sablonüzenetek, semmi többet nem tudhatsz meg a családról belőlük, ezért kapod meg az e-mail címüket, hogy felvehesd velük a kapcsolatot. Kissé kínban voltam, amikor megkaptam az első pozitív visszajelzésemet, hogy most akkor nekem kéne először írnom? Vagy várjak, amíg írnak? Volt, aki írt (gondolom, akinek tényleg fontos és sürgős volt a dolog, vagy valóban szimpatikus voltam a profilom alapján), volt, aki nem. De úgy gondolom, érdemes egy rövid "bemutatkozó" mailt küldeni azoknak, akik nem írnak, hogy jelezd, érdeklődsz (én is ezt tettem, de végül egy olyan családdal lett komolyabb a kapcsolat, akik rögtön írtak nekem).Eleinte több család is írt, még olyanok is, akik nem feleltek meg az én "elvárásaimnak", úgyhogy mindenkinek vissza kellett jeleznem, és mivel úgy állt a dolog, hogy egy család tényleg érdeklődik, a többieknek írtam egy "köszi az érdeklődést, de úgy néz ki, megvan a családom, biztos ti is találtok majd egy jó au pairt, sok sikert" e-mailt.

• És a többi...
  A többi? Az már igazán a leendő au pair-en és a családon múlik. Ha úgy néz ki, megvan az igazi, akkor e-mailek e-maileket követnek, mindenre bátran rá lehet kérdezni, ami érdekel. Nem szabad szégyenlősködni meg aggódni, hiszen rajtad múlik, hogy mit fogsz csinálni, és hogyan fognak telni a napjaid a munkád során. Érdemes minél többet kérdezni, érdeklődni: mit kell majd csinálnod (pl. egy heted miből áll), mikor van szabadidőd, mennyi zsebpénzt kapnál, mikor mehetsz többnapos szabadságra, mikor járhatsz nyelvórákra, hol fogsz lakni, meddig dolgoznak a szülők, milyen házimunkát kell elvégezned, stb. Én azt is megkérdeztem, hogy vihetem-e a gitáromat, és örömmel vették, sőt, azt is megtudtam, hogy az anyuka is kiskora óta zongorázott, csakúgy, mint én :) Szóval ilyen dolgokra is fény derülhet, és nem árt (sőt!) ha tájékozott vagy...

• Egyéb információk
  Fontos kérdés az, hogy milyen papírokra lesz szükséged kint. Minden országra más szabályok vonatkoznak a kinttartózkodást illetően, ezt a választott országod linkje alatt megtalálod itt: Visa & Regulations. Ugyanezen az oldalon van egy Aupair ABC nevű lap, ahol sok fontos dolgot leírtak, érdemes elolvasni.

Tehát akkor visszatérve a nagy HUH-ra... Mivel ez a bejegyzés eddig piszkozatként pihent, azóta már megvolt még egy e-mail váltás, úgyhogy teljes egészében megnyugodtam :)

Kati válaszolt, 4 nap után (ez volt a nagy HUH), pedig már azt hittem, esetleg valaki mást választottak helyettem (habár Lussu írta, hogy ez nem jellemző a finnekre... hogy ilyen komolyan leveleznek valakivel, fontos dolgokat lefixálnak, és akkor egyszer csak PUFF! eltűnnek... legyen mindenben, mindig, ugyanígy igaza :) ). De nem így történt. Nem volt internetközelben, és elfelejtette előre megírni, úgyhogy bocsánatot is kért.

A lényeg: megvan a repülőjegyem :)))) Augusztus 24-én indulok Ferihegyről a Wizzair-rel, Turkuba. Hát igen, Turku... Mehettem volna a Finnair-rel is (jaaaaaj, de szeretem!), de olyan horribilis összegekért reptetnek, hogy eszméletlen... 50 ezer Forint, csak oda egy repülőjegy (csak oda... na ilyet se vettem még sehova...), úgyhogy inkább megírtam Katinak, hogy mivel anyagilag kevésbé lenne megterhelő, ha Turkuba mennék, onnan meg Helsinkibe vonattal, ahol esetleg felvehetnének. Hát, amilyen rendes, visszaírt, hogy ne aggódjak, nem kell Turkuban kolbászolnom, eljönnek értem kocsival. Oh, jaj... Nem mondom, jó buli lett volna ez a Turku-Helsinki utazás, csak nem akkora nagy csomaggal...

Na és a július... 6-től 20-ig... Na, az kéremszépen, nyaralás lesz a javából a nagy fejes előtt. Igyekszem összehozni egy találkozót Katiékkal az első három napban, mielőtt Lussu leszerel, mert azért kíváncsi vagyok... És gondolom, ők is. Ja, még azt hozzáteszem, hogy ekkorra is felajánlották, hogy elugranak értem Helsinkibe, és elvisznek magukhoz... És ha ez még nem lenne elég, felajánlották, hogy az augusztusi repjegyemet is kifizetik...

Kíváncsian várom, hogy mikor fogok felébredni...