Első találkozás és egy kis élménybeszámoló (Part 1)

Azt hiszem, ideje, hogy tartsak egy kis beszámolót, mivel már lassan egy hete megjöttem Finnországból...

TE JÓ ÉG.

Nos.

Két hét, 9 város, több, mint 10 új finn ismerős.

Rengeteg új élmény, benyomás, tapasztalat és tanulság. Rájöttem, mennyire nagy fába vágtam a fejszémet, pedig még mindig csak egy "turista" szemével láttam az országot. Még mindig nem éltem ott hónapokig, még mindig nem dolgoztam, nem éltem át a gyötrő honvágy okozta szenvedést, még mindig nem épültem be a "rendszerbe".

Akkor a 14 napomról, röviden...

Július 9., kedd. Indulás Ferihegyről. A repülőtérre menet, az autóban sorra vettem minden dolgot, amit bepakoltam, megpróbáltam nem idegeskedni, a cuccok miatt, amiket esetleg otthon hagytam, és igyekeztem nem rosszul lenni a gyomromban tomboló szorító érzéstől... A reptéren aztán kiderült, hogy az egyetlen dolog, amit elfelejtettem, az a telefontöltőm... Na ja. Később ki lettem nevetve (KIITTI!), de a probléma végül megoldódott, hiszen elég nagy a valószínűsége annak, hogy egy finn családban van legalább egy Nokia töltő...

A reptéren búcsúzkodás, várakozás, sorban állás, majd felszállás a gépre. Ablak melletti hely (az a jó kis fapados járat...), felszállás videózása Bencének (a bátyámnak), majd izgulás egészen az első finn szigetek megpillantásáig. Azután ISZONYATOS izgulás, mert hamarosan ismét azon a földön mászkálhatok, amelyet annyira szeretek...

Turku. Drága Wizzair! El kell, hogy mondjam, hogy tré a turkui terminál :D De azért vicces volt, ilyet még nem láttam :) Felszállás a reptéren várakozó buszra. Lecsekkoltam a városközpontba tartó buszokat mielőtt elindultam, de a buszon még megkérdeztem egy nőt, hogy hol kell leszállnom, és (egy átszállással) eljutottam a turkui vasútállomásra. Jegyvásárlás (na igen, a jó kis finnországi vonatokat igen jól meg is kell fizetni...), és 2 órás út Helsinkibe. Vigyorogtam egész végig.

A helsinki vasútállomástól a Hotel Satakuntatalo-ig elszenvedett út külön élmény volt. 17 kilós bőrönd, X kilós táska, térkép, káosz a fejben, napsütés... De végül megérkeztem, bejelentkeztem, kifizettem a szállást és megkaptam a szobakulcsot... Vigyorgás, még több vigyorgás, és megint csak vigyorgás.

Az első három napom vásárlással, álmélkodással, bolyongással, izgulással és találkozásokkal telt. Találkozás Karival és Raijaval, nomeg a két unokájukkal (haaa, tök aranyosak :D), majd találkozás a Kivistö családdal...

Kati eljött értem kocsival a hotel elé... Mondanom sem kell, marhára izgultam... Miről fogunk beszélgetni? Mit fogok kérdezni? Ott lesznek a gyerekek rögtön? Mit kellene mondanom? Mit gondolnak majd rólam? Aztán beszálltunk az autóba, és Kati rögtön úgy kezelt, mint egy ismerőst... Kérdezett, mesélt, beszélgettünk... Minden nagyon jól ment, és nem volt példa arra a bizonyos "kínos csend"-re... Megérkeztünk a házukhoz (útközben megtudtam, hogy Aleksis Kivi - aki egyébként Nurmijärviben született - a környékről mintázta A hét testvérben megjelenő tájat), körbevezetett, megmutatta a leendő "szállásomat", a kis sauna cottage-t, és a nappaliban beszélgetve vártuk, hogy a gyerekek és az apuka megérkezzenek...